ostoba voltam. nem hallgattam a fejemben sikító és tiltakozó hangra, mert jóhiszemű voltam. innentől kezdve még egy mély, medvés hang is fog engem figyelmeztetni. nem akarom ezt.

nem is értem. azt jobban elviselem, ha saját magamat rángatom bele egy képtelen és kimagyarázhatatlan helyzetbe. úgy jobb elviselni a következményeket. de hogy másik teszik ezt velem? nem tudom megérteni. egyszerűen unszensz, hogy másik hülyesége, unszolása vagy kavarása miatt én…

össze vagyok zavarodva. ma valami idebent teljesen megrepedt, már csak pillanatok kérdése, mikor fog darabokra hullani. a biztonságos világom után ácsingózom, nem pedig a valóságért küzdök.

elmúlt, jó volt. lényegében a péntek estét itthon töltöttem, csak a hajnalt nem. azt a szent laci parkban piálva. de jó volt. éneklés meg minden. kevés alvás, aztán go bp. rohadt jó volt. még ha hullámvölgyös is. de azért elcseszte a kedvem a cudar valóság. egy órakor…

Nyikolaj Vasziljevics Gogol (1809-1852) az orosz realizmus egyik képviselője volt. egyik műve, A köpönyeg. nagyjából tizenhat oldalon keresztül beszél a semmiről. vagy legalábbis nem a semmiről. főszereplőnk, egy eléggé jámbor és nem törődöm, ötven éves férfi, akit Akakij…

csak a zene érdekel. ennyi. nem tehetek róla, ez maradt nekem.este megyek inni. remélem jó lesz és nem fogok halálra fagyni.

Az emberek hülyék. első, eléggé nyilvánvaló megállapításom.Az emberek, mind egyformák. csak azt hiszik, még is különböznek.érdekes ez a dolog.