Minek nevezzelek, Ha a merengés alkonyában Szép szemeidnek esti-csillagát Bámulva nézik szemeim, Mikéntha most látnák először... E csillagot, Amelynek mindenik sugára A szerelemnek egy patakja, Mely lelkem tengerébe foly Minek nevezzelek? Minek nevezzelek, Ha rám röpíted…

Tisztában vagyok a korlátaimmal S ha leülök este a barátaimmal Boldog vagyok, hogy köztük élhetek Nem adnám semmiért ezt az életet De néha néha, ha a tükörbe nézek Hatalmas ürességet érzek Mintha kihagytam volna valami fontosat Amire nincs már időm És a nappalok úgy telnek…