futnék, hogyha lenne lábam
repülnék, ha lenne szárnyam
beszélnék, ha lenne hangom
mosolyognék, ha lenne arcom

értelmet kerestem minden szónak
hónapokig csak álmodtam rólad
megszülettem, a karodba vettél
de anyám helyett gyilkosom lettél


szeretnék, ha lenne szivem
hinnék, hogyha lenne miben
élnék, s ha nem menne könnyen
sírnék, hogyha lenne könnyem

értelmet kerestem...

védtelen vagyok
beszélni nem tudok, sírni nincs erõm
lassan meghalok
ez az ócska rongy marad örök szemfedõm
emlékeim
akinek nincsen múltja az semmit sem felejt
utolsó perceim
anyámat hívtam, senki nem felelt

az életre esélyt sem adtak
rongyokba csavarva magamra hagytak
s te aki a szemétben a vacsorád kerested
undorodva nézed ezt az ártatlan testet

Hátsó szándék

Minek nevezzelek,
Ha a merengés alkonyában
Szép szemeidnek esti-csillagát
Bámulva nézik szemeim,
Mikéntha most látnák először...
E csillagot,
Amelynek mindenik sugára
A szerelemnek egy patakja,
Mely lelkem tengerébe foly
Minek nevezzelek?

Minek nevezzelek,
Ha rám röpíted
Tekinteted,
Ezt a szelíd galambot,
Amelynek minden tolla
A békeség egy olajága,
S amelynek érintése oly jó!
Mert lágyabb a selyemnél
S a bölcső vánkosánál
Minek nevezzelek?

Minek nevezzelek,
Ha megzendűlnek hangjaid,
E hangok, melyeket ha hallanának,
A száraz téli fák,
Zöld lombokat bocsátanának
Azt gondolván,
Hogy itt már a tavasz,
Az ő régen várt megváltójok,
Mert énekel a csalogány
Minek nevezzelek?

Minek nevezzelek,
Ha ajkaimhoz ér
Ajkadnak lángoló rubintköve,
S a csók tüzében összeolvad lelkünk,
Mint hajnaltól a nappal és az éj,
S eltűn előlem a világ,
Eltűn előlem az idő,
S minden rejtélyes üdvességeit
Árasztja rám az örökkévalóság
Minek nevezzelek?

Minek nevezzelek?
Boldogságomnak édesanyja,
Egy égberontott képzelet
Tündérleánya,
Legvakmerőbb reményimet
Megszégyenítő ragyogó valóság,
Lelkemnek egyedűli
De egy világnál többet érő kincse,
Édes szép ifju hitvesem,
Minek nevezzelek?

Petőfi Sándor

Tisztában vagyok a korlátaimmal
S ha leülök este a barátaimmal
Boldog vagyok, hogy köztük élhetek
Nem adnám semmiért ezt az életet

De néha néha, ha a tükörbe nézek
Hatalmas ürességet érzek
Mintha kihagytam volna valami fontosat
Amire nincs már időm

És a nappalok úgy telnek el mint egy álom
És minden éjszaka a reggelt várom
Talán ma lesz a napja, hogy fog történni
Valami amiért még érdemes élni
De néha, néha…

Mit tudhat még adni az élet?
Egyre gyorsabban telnek az évek
Egyre többször érzem, reményem nincsen
Nincsen senki aki segítsen

Vesztettem amit rajtam kívül kevesen
Pedig csak a boldogságomat keresem
Nem sok dolog van ami még éltet
Mit tudhat még adni az élet?

Hátsó szándék

szép tavaszi nap ez is, bár előreláthatóan ma kevésbé lesz meleg, mint a megelőző két napban.

korán van. nincs első két (de lehet még harmadik) órám, tehát jippi. de így is korán kelek mindig. de nem sajnálom, legalább nem fecsérlem úgy el az időmet... helyette unatkozhatok. de többek között olvasással is, tanulással is tölthetem az időt. kedv függő. na lényeg, itt feszítek az új felsőmben. írtó jól néz ki... szerintem. bár anyám nem fűzött hozzá túl sok reményt, hogy hordani is fogom. de ő bolond.

tegnap késő délután/este végre elkezdődött a megreformálása az élrtemnek/hozzáállásomnak/kitartásomnak. ha tudom folytatni ezt az utat, akkor már minden rendben lesz és még többet tudok majd belefektetni, jippi.

ja! és az msn-em vírusos. szuper. úgyhogy újra raktam az avast-ot, jó sok vírust észlelt, kettőt nem tudok se törölni, se karanténba rakni tehát még pár öröm forrás, de az msn-em így is beszart. úgyhogy ahova ment az a fasz vírus lomtárból és töröltem, most nem csinál olyan botorságokat mint tegnap, de lehet az indoka az, hogy senki nincs fent. ha még is meggágyul, tesómat megkérem rakja újra. úgy is ráférne végre...

bocsi, nem szoktam ilyen hülyeségekről ömlengeni... a napocska tehet róla.

én játszom naivitit, nem pedig más. eléggé csügetten vagyok pillanatnyilag.

koncert pedig... hát igen. legnagyobb baki, E húrom fél hanggal elhangolódott... cikki. a többit meg megoldottam profizmus a köbön^^

holnap koncert. szétszadiztam perpill az ujjaim. kicsit zsibbad a kezem. de nem számít. kivéve, hogy egyfolytában elszúrtam valamit. délután is és most este is. aztán elkezdtem újra a számot (ezredszer) és rájöttem, bazz ez hatalmas buli lesz, nem kell rajta parázni! csak játszom és élvezem, ők meg majd szintén élvezni fogják. csak mosolyogni! az sosem árt és néha kéne is:)

na hagyjuk. kezdjem az optimizmussal vagy a pesszimizmussal?

legyen az optimizmus. szóval. ez volt eddig a legjobb szülinapom. és szerintem egy 18. szülinap sem überli a tényt, hogy a kedvenc együttesem felköszöntött, hogy nekem vetkőztek és miattam előre hoztak egy számot, hogy az nekem szóljon. tehát igen. ezt nem tudja senki überelni. és pontosan 00:53-kor oda mentem a cigis pulthoz és kértem egy doboz piros multit. srác kiröhögött, mikor mondtam neki, hogy 53 perce vehetek legálisan dohány árút, úgyhogy kérnék, de kiadta. és el is szívtam az első legális szálamat. jippi és juppi. nem maradtam kint olyan sokáig mint gondoltam, de eleve nem úgy volt, ahogyan gondoltam, tehát nem számít. nekem megfelelt. és finom volt a pezsgő^^

pesszimizmus. nos. mikor jött a torta és azt mondták fújjam el a gyertyát... valahogy nem olyan kívánságom volt, hogy legyek boldog. jöjjön el a szerelem. ne bukjak meg vagy hasonlóak. hm. de titok mit kívántam. mert különben nem válik valóra. kaptam pár üzenetet jó kívánságokkal agyon tűzdelve. persze, mosolygós köszönömöt rebegtem. miközben csúnya gondolataim voltak. el lett cseszve minden. egyedül a tesóm volt, akitől rohadt jól esett a dolog. mindenki mástól meg alig bírtam megszabadulni. de én kötelességtudóan ott voltam. még ha öt percenként akartam elsírni magam, akkor is. utálom. gyűlölöm. rühellem és legszívesebben telibe hánynám az egészet. utálom a szülinapokat. túl vagyok a legfontosabbakon, úgyhogy már nem számít. innentől kezdve, senki ne köszöntsön fel! akkor boldog leszek.

meg volt az első szavazásom. titok, hogy kit ikszeltem!:P

https://www.youtube.com/watch?v=TcgSE1Bb8RM

esetleg eltűnök, akkor csokifagyiba fulladtam!

tessék úgy hagyni engem, mert akkor már egy jobb helyen vagyok. vagy a klíma jobb, vagy az ellátás.

rendben.

a nagy szívem lesz a vesztem, ebben biztos vagyok.

hagyom, had használjanak ki, utána meg még kérdem is: akarod újra? mindenkinek segíteni akarok, senkit nem akarok megbántani. és ha ebből elegem lesz, akkor csak úgy hobbiból kiválasztok egy ártatlan áldozatot és őt küldöm el a sunyiba. már tényleg, teljesen kikészültem. mindenkivel aranyosnak lenni, mindenkire oda figyelni. még is én olyan "ijesztő szörnyeteg vagyok". talán a nagy világba kéne ordítanom: ember vagyok! vérzem ha felsértesz és sírok, mert fáj!

azt a pillanatot várom, mikor fogok én is teljesen kiakadni és végigbőgni egy napot. lehet jót tenne, de nem akarom. még ha el is jutok ide, nem fogom megengedni magamnak. vannak napok, mikor jobban bírom és felejtek. vannak napok, mikor belerokkannék szívem szerint. de még is az a fránya szív az, aki nem engedi.

skizofrénia szélén állok. csak egy kis lépés választ el a zuhanástól.

"Sohasem leszek Krisztus,
Én sohasem leszek Isten!
Megváltanám a világot,
De nagyon fáj, hogy nincsen...esélyem!"

Az aranyesők káprázatosak, a nárciszok kinyíltak, az ibolyák is előbújtak, a sövények és a fák zöldellni látszanak. hát nem csodálatos a természet ébredése?

óra átállítás is volt. még ha előre is állítottam a vekkert, így is teljesen kikészített. de oda se neki! hiszen idén sem fogok elhervadni, hála négy vállalkozó szellemű fiatalembernek, testvéremnek és nagypapámnak. éljen! éljen!

eltérve az ömlengéstől... meg akarok szabadulni azoktól, akikre régen annyira ácsingóztam. mit tesz az elhagyatottság... jobb is így. éljenek az ábrándok, csak tudjam magamat figyelmeztetni arra, hogy a jelenben is élni kell, hogy a jövőbe eljussak.

ostoba voltam. nem hallgattam a fejemben sikító és tiltakozó hangra, mert jóhiszemű voltam. innentől kezdve még egy mély, medvés hang is fog engem figyelmeztetni. nem akarom ezt.

nem is értem. azt jobban elviselem, ha saját magamat rángatom bele egy képtelen és kimagyarázhatatlan helyzetbe. úgy jobb elviselni a következményeket. de hogy másik teszik ezt velem? nem tudom megérteni. egyszerűen unszensz, hogy másik hülyesége, unszolása vagy kavarása miatt én legyek utána, aki magyarázkodhat, mikor senkit nem akarok bántani. és naná, hogy a végére elpattan az a bizonyos húr.

talán csak az őrülteket vonzom?

össze vagyok zavarodva. ma valami idebent teljesen megrepedt, már csak pillanatok kérdése, mikor fog darabokra hullani. a biztonságos világom után ácsingózom, nem pedig a valóságért küzdök.

elmúlt, jó volt. lényegében a péntek estét itthon töltöttem, csak a hajnalt nem. azt a szent laci parkban piálva. de jó volt. éneklés meg minden. kevés alvás, aztán go bp. rohadt jó volt. még ha hullámvölgyös is. de azért elcseszte a kedvem a cudar valóság. egy órakor hazaértünk szfvárra Zsúval, aztán itt aludt. ő délig, én nem tudom. korán keltem. délután sétáltunk. parkban ültünk, élveztük a napot. angol házit is írtam. lődörögtünk. kellemes volt, de elmúlt.

kaptam egy új basszert.

Nyikolaj Vasziljevics Gogol (1809-1852) az orosz realizmus egyik képviselője volt. egyik műve, A köpönyeg. nagyjából tizenhat oldalon keresztül beszél a semmiről. vagy legalábbis nem a semmiről. főszereplőnk, egy eléggé jámbor és nem törődöm, ötven éves férfi, akit Akakij Akakijevicsnek hívnak. nincsen semmi izgalom az életében, mindenki gúnyolja és ő csak a másolásnak él. a tél kezdetekor, észrevette, hogy újra kéne foltozni a hacukának csúfolt köpönyegét, így elment a szabóhoz, de ő azt modnta, új kell, a régi teljesen tönkrement. fél évi esztelen spórolás után, a szabóval kiválasztották a köpeny anyagát, bélését és nyaki résznél a prémet. gondos munkába kezdtek. gyönyörű munka végeztével mindenki irigykedett és rácsodálkozott a vadiúj köpönyegre. a hivatalban kitalálták, hogy estélyt kell rendezni, amire főhősünknek kötelező volt a megjelenés. el is látogat oda, de nem ehhez az élethez szokott, így elindult haza. mikor egy parkon vágott át, két férfi elvette tőle a féltett köpenyt és magukkal vitték. megkezdődött a hajsza, hogy visszaszerezze, életében először kiállt magáért, de egy tekintélyes személy úgy letorkollta, hogy hazaérve ágynak esett, lázas betegsége pedig halálhoz vezetett. végül kísértetként visszatért és az emberekről leráncigálta a kabátjukat, hogy a sajátját megtalálja. egyik este, mikor a tekintélyes személy szeretőjéhez tartott, megjelent előtte és elvitte a szőrmebundáját, majd eltűnt örökre.

szóval ez a történet röviden. elkezdtem olvasni a mű elemzését és azt az ömlengést amit ott írtak, és hogy "izgalmasnak" titulálta a tanárom, erős túlzásnak érzem. szerintem unalmas, értelmetlen. pocsék. hogy a végére miért kellett eltérnie a realista képtől és áttenni egy elég elvont helyzetbe végképp nem értem. jó rendben, értem, mert kellett, hogy igazságot szolgáltassanak vagy mi a szösz, de hát na. ő lenne egy hatalmas nagy író? no comment.

csak a zene érdekel. ennyi. nem tehetek róla, ez maradt nekem.

este megyek inni. remélem jó lesz és nem fogok halálra fagyni.

Az emberek hülyék. első, eléggé nyilvánvaló megállapításom.

Az emberek, mind egyformák. csak azt hiszik, még is különböznek.

érdekes ez a dolog.